![]() | ![]() |
Itt kezdődik az AWS utazásod. Egyetlen partner sem járja egyedül az utat. Az Ingram Micro AWS csapata segít a partnereinknek abban, hogy az ügyfeleiket az üzleti lehetőségektől az eredményekig kísérjék. Az AWS és az Anthropic által támogatott felhőalapú modernizáció, optimalizálási szolgáltatások és mesterséges intelligencia terén megvalósuló innovációk révén segítünk partnereinknek a növekedés felgyorsításában, az AWS használat növelésében, valamint az ismétlődő bevételi lehetőségek megteremtésében. Nem minden partner ugyanonnan indul, de minden út az AWS-en keresztüli növekedéshez vezethet. |

Minden AWS kaland elkezdődik valahol.
A partnerek a felhőalapú szolgáltatások bevezetésének különböző szakaszaiban tartanak. Egyesek most ismerkednek meg először az AWS megoldásaival. Mások már migrációs projekteket valósítanak meg, és a felhőalapú tevékenységük bővítésének lehetőségeit keresik. Az ügyfelekkel folytatott beszélgetések egyre gyakrabban az AI innovációval kezdődnek, nem pedig a migrációval.
A kihívás abban rejlik, hogy sok partner útja megakad, mielőtt elérné az AWS szolgáltatásokból származó folyamatos növekedést. A projektek befejeződnek. Az áttérés lezárul. Az AI terén felmerült ötletek a kísérleti szakaszban ragadnak. A lehetőségek kiaknázása lelassul. A legsikeresebb partnerek viszont folytatják az utat, és a felfedezés szakaszából átlépnek a modernizáció, az optimalizálás, a menedzselt szolgáltatások és a mesterséges intelligencia terén megvalósuló innováció felé.
A skálázhatóság, a támogatás és az eredményesség révén gyorsítjuk az AWS partnereink növekedését.
A viszonteladáson túli növekedés = megismételhető AWS szolgáltatások
Az Ingram Micro lehetővé teszi a partnereinek, hogy a jövedelmezőségen belül átlépjenek egy másik szintre, hogy olyan üzleti eredményeket biztosító megoldásokat nyújtsanak, amelyek maximális növekedést eredményeznek a számukra.
Az egyszeri migrációkat magas haszonkulcsú, ismétlődő bevételekké alakítjuk át. Globális léptékkel, az AWS erőforrásokhoz szorosan igazodó megoldásokkal és auditra kész útmutatókkal közösen építjük ki a migrációs, modernizációs és MSP képességeket, - gyorsabban, biztonságosabban és jövedelmezőbben - miközben te megtartod az ügyfeleiddel meglévő kapcsolatodat.

Válasszd ki az útvonalad!
1. ÚTVONAL
Felhőalapú modernizáció
Azoknak az ügyfeleknek, akik az OLA-val, a CVA-val, a migrációra való felkészüléssel, a MAP-pal, a VMware-ről való áttéréssel vagy az infrastruktúra modernizációjával kezdik..
2. ÚTVONAL
AI- és Anthropic innováció
Azoknak az ügyfeleknek, akik az AI-ra való felkészüléssel, az Anthropic Discovery-vel, az AI szolgáltatások 1. pillérével, az AI szolgáltatások 2. pillérével, az adatok modernizálásával vagy a generatív AI alkalmazási esetek feltárásával kezdik.
3. ÚTVONAL
Optimalizáció és szolgáltatások
Azoknak az ügyfeleknek, akik már az AWS-t használják, és szükségük van FinOps-ra, irányításra, menedzselt szolgáltatásokra, biztonságra és működőképességre.

"A" ÚTVONAL
Már értékesítesz AWS-t?
Már előkészítetted a terepet. Most itt az ideje, hogy tovább bővítsd a tevékenységedet.
Akár jelenleg AWS migrációkat valósítasz meg, akár az optimalizálás, a menedzselt szolgáltatások vagy az AI területén kívánsz terjeszkedni, az Ingram Micro AWS csapata segít abban, hogy gyorsabban haladj előre, és új növekedési lehetőségeket találj.
![]() | Növeld az AWS fogyasztást! |
![]() | Javítsd az OLA, a CVA és a MAP végrehajtását! |
![]() | Bővítsd a szolgáltatási kínálatod! |
![]() | Tegyél szert ismétlődő bevételekre!/span> |
![]() | Gyorsítsd fel a felhőalapú megoldások bevezetését! |
![]() | Kezdeményezz párbeszédet az OpenAI innovációjáiról! |

"B" ÚTVONAL
Még nem ismered az AWS-t?
Minden AWS-sikertörténet valahol elkezdődik.
Minden AWS sikertörténetnek van egy kezdete. Akár infrastruktúra partner, VMware partner, biztonsági szakértő, MSP vagy viszonteladó vagy, mi segítünk abban, hogy magabiztosan építsd ki az AWS szolgáltatási tevékenységedet.
Szakértőink biztosítják az ahhoz szükséges útmutatást, programokat és szakértelmet, amellyel felismerheted a lehetőségeket, megnyerheted az ügyfeleket, és sikeresen megvalósíthatod a felhőalapú és AI projekteket.
![]() | Építs ki AWS képességeket! |
![]() | Ismerd fel a migrációs és AI üzleti lehetőségeket! |
![]() | Férj hozzá az AWS programokhoz! |
![]() | Valósíts meg sikeres projekteket! |
![]() | Bővítsd a szolgáltatási kínálatod! |
![]() | Tegyél szert új bevételei forrásokra! |
Az előttünk álló út.
Felhőalapú és AI területén felmerülő lehetőségek felmérése, felfedező woskshopok ügyfeleknek, felkészültségi értékelések és lehetőségek feltérképezése.
A migrációs megtervezése, AI bevezetésére való felkészülés megtervezése, architektúra-felülvizsgálatok, az AWS programok összehangolása és üzleti tervek kidolgozása.
A migráció megvalósítása, modernizációs támogatás, MAP végrehajtás, adatalapok és az AI alkalmazási eseteinek a kidolgozása.
FinOps, költségoptimalizálás, irányítás, biztonság, működőképesség és menedzselt szolgáltatások.
Anthropic felfedezés, az AI szolgáltatások 1. pillére, az AI szolgáltatások 2. pillére, az adatok modernizálása és a generatív mesterséges intelligencia terén végzett innovációs megtervezése.
Fordítsd az üzleti lehetőséget éves ismétlődő bevétellé!
A migráció nem az egyetlen cél. Az AI pedig nem csupán a jövőről szóló beszélgetés tárgya. Mindkettő egy szélesebb körű szolgáltatási út kiindulópontja.
A legsikeresebb AWS partnerek az első projekt megkezdése után is hosszú ideig segítik az ügyfeleket az optimalizálásban, az irányításban, a biztonság biztosításában, a modernizálásban és az innovációban.
Lehetőségek felmérése
➜
Felhős és mstreséges intelligencia útvonal
➜
Migráció és megbízható adatok
➜
Szolgáltatások és optimalizálás
➜
AI innováció és ismétlődő bevétel

A szándék felgyorsítása
Ösztönözd az AWS felhőalapú megvalósíthatósági értékeléseinek segítségével a felhőbe való átállást, fedezd fel az áttelepítési lehetőségeket, és határozd meg a további lépéseket!

A bevezetés felgyorsítása
Használd ki az exkluzív „Accelerated Migration” programot a szükséges képességek kiépítéséhez és az ügyfelek alkalmazásainak sikeres AWS-re történő áttelepítéséhez!

Az innováció felgyorsítása
Alakítsd át a migrációkat növekedési lehetőségekké új szolgáltatások, a megnövekedett AWS használat, a hatékonyabb ügyfélmegtartás és a mesterséges intelligencia által vezérelt innováció segítségével!

A működés felgyorsítása
Növeld az üzemeltetési hatékonyságot a egyszerű számlázás, az egységes ügyfélszolgálat, az MSP Lite és a Reserved Instance Management szolgáltatások segítségével!
Hallgasd meg az „AWS Cloud Carpool Conversations” című podcastot, amely a felhőbe való átállást meghatározó ötleteket, lehetőségeket és beszélgetéseket tárja fel!
Hallgasd meg az iparági szakértőket, akik az AWS-ről, a felhőalapú modernizációról, a mesterséges intelligenciáról, az innovációról és a szolgáltatásokról beszélgetnek, és gyakorlati szempontokat osztanak meg, hogy segítsék a partnereket a jövőbeli irányok felismerésében és új növekedési lehetőségek felfedezésében!
Készen állsz arra, hogy elindulj az AWS siker felé vezető úton?
Amennyiben további kérdésed van, úgy kollégánk szívesen áll a rendelkezésedre.



